1. fejezet

Gyászban a varázsvilág

A temetés napján is esett az eső. A gyászolók fekete ruhában voltak, kezükben esernyővel. Felnőttek és gyermekek egy-egy szál rózsát tartottak a kezükben, és néhányan koszorút is. Középen, egy fekete terítővel letakart oltáron, egy ugyanolyan színű, arany cirádás koporsó feküdt.  A Potter család is ott állt valahol a gyászruhás tömegben. A mai nap Teddy egyébként élénk színű haja fekete színű volt, de a hosszúsága maradt derékig érő. A három vérszerinti Potter pedig egyforma hátközépig érő hajú volt. Harry külseje is megváltozott. Már nem volt kócos. Ahogy megnövesztette a haját, a hajszálai hullámosba mentek át. Nem tudta, hogy ezt a tulajdonságát kitől örökölte.

-      Azért gyűltünk ma itt össze, hogy búcsút vegyünk egy olyan személytől, aki életét a gonosz elleni harcnak szentelte.

              *Látjátok feleim, egyszerre meghalt

                És itt hagyott minket magunkra.  Megcsalt.

                Ismertük őt.

E rövid gyászbeszéd elhangzása után a szertartást vezető varázsló így szólt.

-      Megkérném Harry Pottert, hogy szóljon néhány szót az elhunytról.           

Harry megpróbálta lenyugtatni magát, majd kisétált a tömeg elé, és belekezdett a beszédébe.

-      Kingsley Shackelbolt egy olyan személy volt, akit én magam, és még rajtam kívül jó néhányan, főleg a Főnix Rendjének a többi tagja személyesen ismertünk – kezdte a mondandóját.

-      Biztosak lehetünk benne, hogy halála nem marad megtorlatlanul.

A beszéd, bár rövid volt, de kifejezte mindenki érzéseit az elhunyt Miniszter irányában. Harry visszasétált a családjához, majd mindenki egyenként lerótta kegyeletét a koporsóban fekvő halott előtt. 

A temetés után

Mire hazaértek, már teljesen besötétedett. Vacsorára hideget ettek, majd ágyba dugták a négy gyereket. Ginny is elment aludni, azonban Harry szemére egyáltalán nem jött álom. Így lent maradt a nappaliban, és belemélyedt egy vaskos könyvbe. Vagy négy-öt óra hosszáig bírta így, majd az oldal közepén elkezdett bóbiskolni, és végül a fotelban ücsörögve elnyomta őt a buzgóság. Olyasmi történt vele, ami még eddig sose. Álma nagyon különös volt. Elvesztett szeretteivel, és jelenlegi önmagával álmodott.

Másnap a fotelban ébredt, kipihenten. Ránézett a karórájára, amit előző nap este a dohányzó asztalra rakott le. Az hajnali fél hatot mutatott. A számok foszforeszkáltak a kora reggeli félhomályban.

Éppen fel akart kászálódni a kedvenc foteléből, amikor valami mozgást látott a szeme sarkából. Majd egy vékony manóhang megszólította:

-      Jó reggelt Harry gazdám! Diwah és Twinkle mit készítsenek reggelire? – kérdezte a manólány sipítva.

-       Tojásrántottát, pirítóst, kávét és teát – felelte némi gondolkodás után a ház ura.

-      Azonnal gazdám! – hangzott fel ekkor a másik manólány hangja közvetlenül az ablak irányából, s ezt követően a napfény derengése beborította a szobát. Ugyanis Twinkle felhúzta a redőnyt, és elhúzta a halványkék selyem függönyt.

Néhány pillanattal a manók távozása után Harry felment a hálószobájukba, hogy kivegyen valami tiszta ruhát a szekrényből. Alighogy benyitott a Ginnyvel közös szobájukba, az ágyon fekvő felesége felugrott az ajtó nyitódására, és férje nyakába ugrott.

-      Hol voltál drágám?  Hajnali egykor, mikor felriadtam, egyedül találtam itt magam – mondta a háziasszony igencsak ijedt tekintettel.

-      Csak nem tudtam aludni, ezért lementem a nappaliba olvasni – válaszolta ő.

-      Én meg azt hittem, hogy leléptél, és itt hagytál a gyerekekkel egyedül – motyogta szégyenkezve Ginny Potter.

-      Sose hagynálak el benneteket semmilyen módon. Ezt már Lilynek is mondtam tegnap este – válaszolta a Potter család feje, és elmosolyodott a felesége tekintete láttán.

-      Tudom, hogy nem. És ha mégis elveszítenénk téged valahogy, előtte még gondoskodnál rólunk. Azért ennyire már ismerlek téged Harry James Potter – jegyezte meg Ginny, és megcsókolta a férjét.

A férfi válaszképp visszacsókolt. Egészen addig csókolóztak, amíg valaki, természetes hogy elsőszülött fiúk, meg nem zavarta őket.

-      Ráértek később is egymást falni – jegyezte meg a négyéves fiúk James Sírius.

-      Harry! Én kénytelen vagyok egyetérteni kedvenc barátommal, és fogadott öcsémmel – csatlakozott most a kisfiúhoz a tízéves Ted Remus Lupin, és a kis Jamesszel egyetemben kajánul.

-      Fiúk! Leskelődés helyett inkább ébresszétek fel Albust és Lilyt, és öltözzetek át, mert nemsokára kész lesz a reggeli.

-      Tényleg apa. Ha már a reggelit említetted, mi lesz reggelire? – kérdezte James az apjától.

-      Tojásrántotta pirítóssal. Mellé meg tea, meg kávé. De ti gyerekek úgyis teát isztok, mert a kávé nem nektek való. Majd, esetleg ha betöltitek a tizenegyet, akkor ihattok tejeskávét – hangzott az apai válasz és parancs.

-      Oké. Parancs az parancs – motyogta Teddy.

-      Gyere Jamie – s, ezzel a két srác távozott a helyiségből.

Mire leértek a nappaliba, az asztal már megterítve várakozott reájuk.  Mindenki a szokásos helyére telepedett le.

Vagyis Harry az asztalfőre. A jobb oldalára Ginny, a bal oldalára Jamie, őmelléje Al, aki mellé Lily. A kislány és édesanyja között volt még egy szabad hely, ahová Teddy ült le. Persze az asztalt az idők során tértágító bűbájjal bővítették a jelenlegi nagyságára. Az étkezés alatt a kölykök csendben voltak, így Harryt nem zavarták a gondolkozásban.

A reggelit befejezvén mindenki elvonult, a maga dolga után. Ginny a nappaliban álló könyvespolcokról levett egy mugli szerelmes regényt, a gyerekek kimentek az udvarra játszani.

Harry egy pohár kávéval bevonult a nappaliból nyíló dolgozószobájába, ahol egyből letelepedett az íróasztalához, hogy elintézze a Rend felhalmozódott papírmunkáit, és belekezdjen a második regénye megírásába.

Mivel megunta, hogy sokan hülyeséget írnak a róla írt életrajzi kötetekben, így saját maga megírta az életrajzát, amiben persze mindent úgy írt le, ahogy az megtörtént.

A könyv, aminek a Valódi életem címet adta, már a megjelenése napján nagy sikert aratott. Akkor egyből húszezerkétszáz tíz darab kelt el belőle világszerte – a mugli és a varázs világban együttvéve – így már utánnyomást kellett rendelni a könyvből.

Ezen sikert meglovagolva a napokban kezdték el forgatni a kötet alapján készülő életrajzi filmet, aminek ugyanazt a címet adták, mint a könyvé. A kiadási jogdíjakból befolyó pénzösszeg egy részéből Harry kocsit vett, a megmaradt nagyobbik részt pedig átváltatta varázslópénzbe, és berakta a szüleitől örökölt vagyon maradéka mellé a Gringottsba.  

Annyira belemerült a következő regénye megírásába, hogy észre sem vette, hogy múlik az idő. Csak arra emelte fel a fejét, hogy valaki kopog a dolgozó ajtaján.

-      Gyere be – kiáltotta az ajtó felé.

Az ajtó kinyílt, és egy hang így szólt:

-      Harry! A manók üzenik, hogy kész az ebéd. Gyere enni.

-      Mindjárt kicsim, csak elmentem ezt a kb. húsz vagy harmincoldalnyi dokumentumot – válaszolta feleségének.

Ebéd után a kicsiket lefektették aludni, és Teddy is úgy döntött, hogy alszik egy keveset. Persze abban a pillanatban még egyikőjük sem sejtette, hogy aznap délután az életük megváltozik, és visszatérnek az élők közé azok, akiket még az évekkel ezelőtti két háborúban elveszítettek.

     * /Kosztolányi Dezső féle Halotti Beszéd/