4. fejezet

Az ajtó szinte azonnal kinyílt és ott áll a másik oldalán egy kipihentebb, nem olyan morcos kedvű Piton. Félreállt az útból és betessékelte a lányt. Bement, szinte megszokásból odaballagott a kanapéhoz és belesüppedt a kényelmes habszivacsba.

- Szóval – ült le a lány mellé a professzor – mivel szeretné folytatni a tanulmányait? Elméleti vagy gyakorlati oktatással?

- Tessék? – kérdezte döbbenten Hermione.

Az, hogy nem emlékszik a délelőtti beszélgetésünkre várható volt. De megkérdezi, hogy mit akarok? Ez kicsit furcsa.

- Vagy ha nem akar választani, én is megmondhatom – dőlt hátra unottan.

- Legyen elméleti oktatás – mosolygott a griffendéles.

- Istenem, Granger. Maga mazochista – forgatta a szemeit. – Komolyan, maga engem is ki akar nyírni.

- Rendben, akkor beszéljünk valami másról – fordult testtel a tanár felé.

- Mire gondol Miss Granger? – vonta fel a szemöldökét.

- Arra, amiről a folyosón beszélgettünk – nézett mélyen a férfi szemébe.

- Sajnálom Granger, megint szitál az agyam – felelte könnyedén Piton, hogy kibújjon a válasz alól, de Hermione nem adta fel ilyen könnyen.

- De professzor! Miért nem mondja el? Azt mondta, hogy most megbeszéljük! – győzködte Pitont.

- Ó istenem – sóhajtott a tanár. – Ha magának ez olyan fontos, hogy nem hagy miatta élni, rendben, elmondom. Kapaszkodjon a szoknyájába, mert meglepő egy történet lesz. Mielőtt belekezdek, ne hozzak valamit magának enni vagy valami? – kérdezte reménykedve, hátha ezzel megúszhatja a válaszadást.

- Professzor! – csattant fel Hermione.

- Jól van, jól van – forgatta meg a szemeit Piton. – A lényeg az, hogy régen volt egy cicám, de sajnálatos módom meghalt, pont, mint minden élőlény ezen a bolygón. Na, erre volt annyira kíváncsi?

- Ezt nem is tudtam – mondta döbbenten a lány.

- Honnan tudta volna? Szóval, amit mondani akarok ezzel az, hogy megértem, mit érez – nézett a lány mogyoróbarna szemeibe.

Hermione szinte elmerült az ében színű szemekben. Megnyugtató volt, és melegség öntötte el a mellkasát miközben nézte. Nem tudta mi ez az érzés, de azt tudta, hogy csak akkor érzi ezt, amikor Piton szemeibe néz. Se Draco, se Ron szemeiben nem találta meg ezt a melegséget.

- Szóval elmélet igaz Miss Granger? – törte meg a csendet Piton.

- Tessék? – kérdezte a lány, mintha álomból ocsúdott volna fel.

- Tudja, Granger, ez egy különóra, nem lelki segélyszolgálat. De, ha meg szeretne még beszélni valamit, akkor ki vele, mert nem venném jó néven, ha csak pazarolnám az időmet.

Hermione el akarta mondani, hogy milyen jól esik a professzor szemeibe néznie, hogy milyen megnyugtató a közelsége, hogy jól érzi magát vele, de ez nagy meggondolatlanság lett volna a részéről, ezért inkább hallgatott.

- Nem professzor. Nincs több gondom – mosolygott Pitonra, akinek ettől a kedves, sugárzó mosolytól, megint megemelkedett a vérnyomása.

Belekezdtek a tanulásba. Piton a mérgező összetevőknél jelentkezhető mellékhatások felismerését magyarázta, ami ugyan fontos anyagrész, de Hermione figyelmét elvonta a professzor szép keze. Olyan szép és sima. Biztos a sok gyógynövény miatt. Milyen puha és gyengéd lehet. Hirtelen azt szerette volna, hogy megérinthesse legalább egy másodpercre.

- Miss Granger! Maga egyáltalán hallja, amit mondok?! – kérdezte Piton ingerülten.

- Hm? Tessék? Ja, persze, igen – mondta zavartan Hermione.

- Akkor ismételje el, amit mondtam – csukta be a tankönyvet, hogy a lány véletlenül se tudja kilesni a helyes választ.

- Nos… ha a csápfű levelét hosszúkás alakúra vágjuk, akkor a rostok nem engednek annyi…

- Granger, az istenit! Ezt negyed órával előbb magyaráztam! – kelt ki magából Piton.

- Bocsánat, de nem tudok oda figyelni.

- Ez esetben jobb lenne, ha inkább felmenne a hálókörletébe. Nincs igazam? – kérdezte pókerarccal a tanár.

- De igen – állt fel a kanapéról és felvette a vállára a táskáját. – Akkor majd holnap találkozunk.

- Menjen már a toronyba, mert én is álmos vagyok – morogta barátságtalanul.

- Magának is jó éjt – mosolygott a tanárra, majd kiment a szobából, magára hagyva a megdöbbent Pitont.

Másnap reggel sokáig volt ágyban, és olvasgatott egy bájitalos könyvet. Nem akarta, hogy a tanár csalódjon benne, szóval megpróbált minél többet olvasni a tegnapi tananyagról. Csak akkor tette le a könyvet, amikor gyomra panaszosan felmordult. Felvett egy farmert, egy vastag, hosszú ujjú piros pulcsit, és lement a klubhelységbe. Alig tett meg pár lépést a kövér dáma portréjáig, máris Ginny állta az útját.

- Mio, jól vagy? – kérdezte aggódva a vöröshajú lány.

- Persze, hogy jól vagyok. Miért lennék rosszul? – kérdezte értetlenül.

- Hát Csámpás miatt. Tudod tegnap meghalt – magyarázta Ginny.

Tényleg Csámpás! Ez ki is ment a fejemből. De miért? Hisz annyira szörnyű ez az egész. Nem értem magamat. Talán Piton miatt? Tegnap annyira lekötött, hogy el is felejtettem minden gondomat. Eddig sosem történt ilyen. Vajon miért pont vele?

- Mio hallasz?! – kérdezte már sokadára Ginny, elbambult barátnőjétől.

- Hm? Persze. Figyelek.

- Az értelmes arckifejezésed is erről árulkodik – forgatta a szemeit.

- Bocsi, csak elgondolkodtam.

- Min gondolkodtál? – kérdezte izgatottan Ginny.

- Hát azon, hogy… inkább hagyjuk – gondolta meg magát Hermione.

- Jaj, mondd már! – győzködte. – Nagy dolog lehet, ha Csámpást ki tudta űzni a fejedből.

Hermione gondolkodott egy kicsit azon, hogy mit mondjon Ginnynek, végül arra jutott, hogy az igazat mondja, hiszen ő a legjobb barátnője. Biztos meg fogja érteni.

- Emlékszel, pár napja beszélgettünk a pasikról a bagolyházban.

- Igen – bólintott Ginny.

- És nem találtunk senkit a diákok közül.

- Igen – bólint.

- És a tanárokról kezdtünk viccelődni.

- Igen – még egy bólintás.

- Hát képzeld el, bejön az egyik tanár – mosolygott Hermione.

- Igen… TESSÉK?! – majd kiugrottak a szemei döbbenetében.

- Pszt! Nem akarom, hogy mindenki megtudja – nézett közül aggódva.

- Oké megpróbálok halkabb lenni – mondta kicsit lenyugodva. – Kiről beszélsz? Ugye nem Hagridról?

- Nem – mondta kuncogva Hermione. – Nem Hagrid, hanem Piton.

- TESSÉK?! – ma már másodszorra kerekedtek el a szemei.

- Jaj, Ginny halkabban.

- Mio ugye nem gondolod komolyan? – kérdezte reménykedve.

- Miért ne gondolnám komolyan? – fonta össze maga előtt a karjait.

- Mert ez őrültség! – mutatott rá a valóságra kicsit nyersen.

- Kösz, ez jól esik – mondta kicsit felháborodva. – Elmondom neked, hisz megbízok benned, erre te meg azt mondod, hogy őrültség.

- Bocsi, de ez tényleg nem szokványos dolog – nézett bocsánatkérően Hermionéra.

- Rendben, nincs semmi gond. Őszintén szólva magamnak is nehezen vallottam be, hogy így van. Pedig ez egyértelmű, hiszen tegnap le sem vettem róla a szemem egész este. Még a magyarázatára sem figyeltem. Jaj, Ginny ez olyan rossz, hisz ő biztos nem lesz szerelmes egy kis fruskába, aki ráadásul a diákja is – sóhajtott lemondóan.

- Hermione ne bánkódj – simogatta meg a lány karját. – Lehet, hogy ez csak rajongás és csak összekevered a szerelemmel. Lehet, hogy pár hét múlva el is tűnik.

- Lehet.

Hermione ott ült a legelső padban az üstje fölött és hozzáadott 6 csepp szőlőlevet a főzetéhez. Már annyiszor olvasta ezt a receptet, hogy kívülről fújta, ezért nem igényelt különösebb odafigyelést. A főzet helyett Pitont figyelte, aki éppen Harry munkájában keresett kifogásolni valót, és mint mindig talált is.

- Potter. Miért méregzöld színű a főzete? – kérdezte közönyös hangon.

- Azt magam sem tudom professzor – vágott vissza hidegvérrel Harry.

- Valaki tudja? – fordult a többiek felé.

Senki sem emelte fel a kezét Hermionén kívül.

- Igen, Miss Granger? – nézett a lányra.

- Azért, professzor úr, mert a babérlevelet nem hosszúkásra, hanem kockára vágta, ezért sok levet eresztett.

- Hm. Igen Miss Granger. Helyes a válasz. – Visszafordult az asztala felé és elsétált a diákok mellett.

Mindenki elhűlve nézett Pitonra. Még egyszer sem hallottak olyanról, hogy beszólás nélkül hagyta volna egy griffendéles diák válaszát.

Hermione nézte, ahogy Piton oda megy az asztalához, neki dől és végig néz a diákokon, akik egyből a bájitallal kezdtek el foglalkozni. A professzor szeme megakadt Hermionén. Egy kis ideig farkas szemet néztek, majd a lány inkább félrenézett és a padlót vizslatta. Piton nem tudta mire vélni ezt a gesztust, hisz eddig mindig sokáig néztek farkas szemet az óráin. Rendszerint ő nyert és a lány majdnem sírva fakadt, de most nem. Most csak bámulja a padlót. Vajon mit tett, amivel ezt váltotta ki belőle? Ugye nem rossz jelnek számít? Nem akarta megbántani vagy kellemetlen helyzetbe hozni. Ahhoz túlságosan… szerette? Á ugyan. Perselus Piton senkit sem szeret. Legfeljebb csak kevésbé utál. Eddig csak egy valaki tudta megdobogtatni a szívét és ő is eldobta magától. Nem akarta, hogy ez még egyszer megtörténjen vele. Megkerülte az asztalát és leült a kényelmes, bőr székébe. Felkönyökölt az asztalra, összefonta ujjait és az állát a kezeire tette. Mindvégig Hermionét tartotta szemmel. A szemei végig futottak a csillogó, mogyoróbarna, göndör haján majd a kezeit kezdte el figyelni. Kecses ujjai finoman fogták a kanalat, amivel a bájitalt kevergette. Négyszer jobbra aztán háromszor balra. Tökéletesen mint mindig. El sem tudta képzelni, hogy fog még ilyen tehetséges boszorkányt látni. Hermione felpillantott és találkoztak a meleg, barna szemei, Piton fekete, érzelmet nem türköző szemeivel. Most nem nézett vissza, hanem megpróbált átlátni a semmit mondó szemeken. Érezte, hogy van a szemek mögött egy olyan gondolat, érzelem, ami fontos a számára. Érdeklődve csillogtak nagy szemei. Piton nem tudta, mit reagáljon erre a pillantásra. Még sosem nézett senki így rá, kivéve őt. Ennek a furcsa gesztusnak a csengő vetett véget. Hermione nem értette miért pakoltak el a többiek, amikor körül nézett világossá vált számára, hogy kicsöngettek. Ő is összepakolta a cuccait, vetett még egy utolsó pillantást Pitonra, és elindult az ajtó felé.

- Álljon meg Miss Granger – mondta Piton halkan, de parancsolóan.

Hermione megdermedt egy pillanatra majd lassan a tanár felé fordult. A szíve majd kiesett a helyéről. Vajon mit akarhat? Csak ez az egy kérdés járt a fejében. Azt remélte, hogy valami olyat fog mondani, amitől kicsit közelebb kerülnek egymáshoz, mert nagyon szeretett volna a tanár ha nem is a barátja, de úgymond a haverja lenni. Sőt ha már ábrándokat kerget, akkor miért is ne? Egyből lehetnének barátok is ugye? Nem, sajnos a való életben sose lehetnek azok. Tovább forgatta a kerekeket Hermione a fejében. Nem értette, de valamiért ő többet akart Pitontól, mint egyszerű barátság. Az a tény, hogy akárhányszor ránéz öröm tölti el a szívét, pillangók szálldosnak a gyomrában, ha valaki felidegesítette megnyugszik a pillantásától. Hát igen ez szerelem volt semmi kétség, és afelől sem volt kétsége, hogy egyoldalú szerelem.

Hermione zavartan igazgatta a szoknyája szélét és félénken, ugyanakkor várakozóan nézett Pitonra.

- Igen professzor úr?

- Mégis mit gondol, egyedül fogom eltakarítani ezt a sok kotyvalékot, amit egyesek bájitalnak hívnak? – vonta fel a szemöldökét, de közben magában jót mulatott Hermione furcsa arckifejezésén.

A lány olyan képet vágott, mint akit képen öntöttek egy vödör hideg vízzel. Egyáltalán nem erre számított. Azt szerette volna… nem is, akarta, hogy Piton elmondja, mennyire szereti, nem tud nélküle élni, és ami a legfontosabb, azt hogy még Lilinél is jobban. Ez a kijelentés nagyon szíven ütötte. Ha egyedül lett volna, akkor a kezeit maga köré fonta volna és leülne az egyik sarokba sírni. De nem egyedül volt, ezért tűrnie kellett a mellkasában levő fájdalmat, ami majd szétszakította a szívét, a tüdejét és az egész mellkasát.

Mikor sokáig állt szótlanul, Piton kezdte sejteni, hogy itt valami nincs rendben. Hermione szaporábban vette a levegőt és kicsit verejtékezni kezdett az arca, arról nem is beszélve, hogy elsápadt. Nem értette, vajon mi lehet a baj.

Nyugi kislány ez nem olyan nagy dolog. Nem tudhatja, mit érzel ezért nem mondott semmi olyat. Ez csak egy kérés volt tőle. Igaz, nem az amire számítottál, de nyugodj meg. Ez nem a világ vége. Egy ilyentől kiakadni. Tiszta szánalom. Na gyerünk! Nyugodj meg!

Hermione szépen lassan megnyugodott.

- Máris eltakarítom a főzeteket.

Ledobta a válláról a táskát és hozzá látott eltüntetni a bájitalokat. Igaz, csinálhatta volna azt is, hogy egy pálcamozdulattal eltünteti az összes üstből a bájitalokat, de akkor kevesebb időt tölthetett volna szeretett professzorával, ezért mindegyik üsthöz külön odament és fél percig szöszölt minden egyes záptojásszagú keveréknél.

Piton ezt észrevette, és vigyorgott magában. Vajon miért törekedett arra ez a kislány, hogy ennyi ideig itt maradhasson nála? Várjunk. Kislány? Jobban szemügyre vette Hermione minden részét. Szemei végig futottak szép, hosszú, karcsú lábain egészen a szoknya széléig. Még sosem látott ilyen kecses lábakat. Aztán tovább haladt, és a szemei megállapodtam a derekán. Olyan vékony. Szinte darázsderék. Hirtelen késztetést érzett rá, hogy mögé álljon, a derekára tegye a kezét és megcsókolja, de olyan gyorsan elhessegette ezt a gondolatot, mint ahogy jött. Nem akarta a Szent Mungóba juttatni a lányt, mert tuti megőrülne, ha ezt tenné vele. Megint útra keltek fekete szemei egyre feljebb és feljebb, amíg el nem érték a nyakát. Itt tűnt fel neki, milyen sápadt a bőre. Majdnem, mint egy vámpírnak. Hermione megigazította a haját, akaratlanul eltakarva a nyakát. Piton morgolódott egy pillanatig, majd a haját kezdte tanulmányozni. Már nem az a szénaboglya, mint a korábbi években. Szépen, gondosan elrendezve minden egyes lokni a helyére. Ez tetszett neki. Egy nő aki nem feltűnően, de ad magára. Semmi arcváltoztató bűbáj, semmi körömhosszabbító varázslat, semmi hajszínváltó igézet. Nem mint a többi felsőbb osztályos diák. Egyszerűen felfordult a gyomra, ha meglátta Parvati Patilt vagy a kis barátnőjét, Lavander Brownt, de Hermione olyan érzéseket keltett benne, amit nagyon rég nem érzett. Érezte, hogy többé már nem tud szőrösszívű lenni ezzel a lánnyal. Már késő. Úgy látszik kezdte megkedvelni.

Idő közben Hermione végzett a bájitalok eltüntetésével és kétségbe esetten keresett valamit, amivel még elpiszmoghat egy ideig, de semmit sem talált, ezért szomorúan visszaballagott a táskájához.

- Miss Granger.

Hermione szinte már boldogan kapta felé a fejét.

- Igen professzor? – mosolygott Pitonra.

- Milyen órája lesz? – kérdezte közömbös arccal.

- Mágiatörténet – válaszolt kicsit meglepettem.

- És utána? – kérdezte és elkezdett a lány felé sétálni.

- Utána nincs órám, professzor – mondta kicsit nehézkésen, mert a pulzusa az egekbe szökött.

Vajon miért sétál felé? Miért kérdezte ezeket? Csak nem?

- A mágiatörténet nem olyan fontos. Igaz, Miss Granger? – vonta fel a szemöldökét mikor odaért a lány elé.

- I-igen, uram – válaszolt kicsit remegő hanggal.

- Remek, hogy ön is így gondolja – vigyorodott el Piton. – Akkor, ha ön is szeretné, kihagyhatná azt a dögunalom órát, és itt maradhatna velem.

Hermione köpni-nyelni nem tudott az örömtől. Nem értette ezt a gesztust, de nagyon örült neki.

- Hát persze, hogy itt maradok – mondta talán kicsit több örömmel és lelkesedéssel a hangjában, mint ami normális lenne.

- Akkor fáradjunk át az irodámba – indult el az ajtó felé és magában vigyorgott, mint a tejbetök.

Végig mentek az alagsor folyosóin és elérték Piton irodáját. A professzor udvariasan kinyitotta Hermionénak az ajtót, aki meglepődött, de utána boldogan libbent be a szobába. Még sosem látta ezt a gesztust Pitontól. Örült, hogy így viselkedik vele. Leült a szokásos helyére és Piton is leült mellé.

- Esetleg nem kér egy csésze teát vagy valami rágcsálni valót? – kérdezte Piton mézes-mázosan.

- Egy tea jól esne, köszönöm – mosolygott szívmelengetően a tanárra.

Piton bement egy ajtón, ami a lakosztályához vezetett, bement a konyhába és készítette a teát. Elő vett egy keveréket, amit csak nagyritkán használt. Ha jól emlékszik 10 éve nem is használta. Remélte, hogy jó még. Beletette egy kannába, ráöntötte a forró vizet és várt. Ettől a teától még egy elefánt is elkábult volna, annyira hatásos. Az volt a terve, hogy eltompítja Hermione érzékeit, így könnyen olvashat a fejében. Tudni akarta, hogyan érez a lány. Ha egy kicsit is undorodott attól, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, azonnal vissza fog venni. De ha nem, akkor sokszor fog Dumbledor irodájába járni.

Elő vett egy szűrőt, a csésze fölé tartotta, kitöltötte a teát és az ázott teafüvek engedelmesen a szűrőben maradtak. Tett bele egy kis cukrot és citromlevet. Felvette a csészét, semleges arccal besétált az irodájába és letette Hermione elé a teát.